II. Magyar szöveg tömörítése idegen nyelven
Maximális pontszám: 20 pont
Játékkal gyógyítanak
Minden krónikus betegségben szenvedő életében megrázó pillanat, amikor rádöbben arra, hogy a kór megváltoztatja további sorsát. A cukorbeteg például azzal kénytelen szembesülni, hogy egy életen át, napjában többször inzulinnal szurkálhatja magát, és folyamatosan ügyelnie kell étrendjére: mit és mennyit ehet. Tudomásul kell vennie, hogy minden mozgás, sport, testi erőkifejtés befolyásolja vércukorszintjét.
Különösen nehéz helyzetben vannak a gyerekek. Nem könnyű megértetni és elfogadtatni velük, hogy soha többé nem ehetik ugyanazokat a nyalánkságokat, mint társaik. Saját érdekükben felnőttes fegyelemre szoktatják őket: el kell sajátítaniuk az öngyógyítást, azt, hogy az inzulint saját maguknak adják be, és vércukorszintjüket is önállóan ellenőrizzék.
E nehéz tanulási folyamatot, a súlyos érzelmi, pszichológiai probléma megoldását segítik a különböző technikai, játékos módszerek. Például a Packy és Marlon nevű komputeres videojáték, mely szellemes - a régi dobós társasjátékokhoz hasonlatos módon kifejezetten békés - eszközökkel, a legfejlettebb videós, filmes trükköket bevetve, játszva tanítja meg a gyerekeknek, hogy mi a cukorbetegség, mire kell vigyázniuk, hogyan, mennyi gyógyszert kell szedniük. A szimpatikus ormányosoknak, miközben egymással is vetekszenek, különböző akadályokat kell legyőzniük, célállomásokat elérniük. "Erejüket" a megfelelő tápanyagokból összeállított ételekből, normális határok között tartott vércukorszintjükkel, fizikai aktivitással és abból merítik, hogy - ha szükséges - több vagy kevesebb inzulint adnak be maguknak.
Az orvos a kis cukorbetegekkel legalább egy hétig napi két órát játszik, a gyermekek legnagyobb gyönyörűségére. A siker egyértelmű: nemcsak az egyáltalán nem egyszerű betegség megértésében és kezelésében segít, hanem oldja a gyerek félelmét, szorongását is. A játékkal közelebb kerül a gyermekorvoshoz is, partnert lát benne a sok lemondással járó állapot leküzdéséhez. A gyermek és a felnőtt csupán a Szuper Nintendo terepén ellenfél, ahol - érdekes módon - mindig a kis beteg elefántja győzi le a doktor bácsiét...
A játék nem egyszerűen színt visz a gyógyításba, hanem a terápia komoly részesévé vált szerte a világon. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tekintélyes orvosi szaklapokban komoly közlemények jelentek meg róla, tudományos módon, objektíve bizonyították hatásosságát. Kísérletek során több gyermekintézményben összehasonlították az olyan cukorbetegek eredményeit, akiknek egyik csoportja "cukros", a másik egyszerű, a betegséggel semmilyen összefüggésben nem lévő videojátékokat játszott.
Az előbbi csoport egyértelműen hamarabb tanulta meg beadni magának az inzulint. És objektív pszichológiai módszerekkel igazolták, hogy ezek a cukorbeteg gyerekek könnyebben vették a lelki akadályokat is.
Dexler doktor szerint a fejlettebb technikáé a jövő. Már készülnek azok a CD-ROM lemezek, amelyek a komputerbe helyezve még jobb, kifinomultabb módszerekkel tanítják meg a gyerekeket cukorbetegségük kezelésére. Hogy tényleg gyerekjáték legyen...
Forrás: Népszabadság
- A cukorbetegséggel küzdő gyerekek. (5 pont)
- Gyógyítás SzuperNintendóval. (10 pont)
- A külföldi kísérletek tapasztalatai. (10 pont)

