Hírek

4. Irányított fogalmazás

Maximális pontszám: 20

Írja le gondolatait idegen nyelven az egyik témáról úgy, hogy minden irányítási szempontra térjen ki!
(Az irányítási szempontok sorrendjét nem kell betartania.) Fontos, hogy összefüggő szöveget hozzon létre.
Levél esetén tartsa be annak formai előírásait (dátum, megszólítás, üdvözlő formula, aláírás)!

Terjedelem: 22-25 sor

Kérjük, hogy a feladat megoldása során – a titkos adatkezelés érdekében – ne használja saját adatait!

 

I.

Ön nemrég saját lakásba költözött otthonról, a szülői házból. A lakásra banki hitelt vett(ek) fel. Többé-kevésbé sikerült berendezkednie, így most már levélírásra is tud időt szakítani. Írjon osztrák barátnőjének levelet, melyben

  1. újságolja el a költözést, és hívja meg barátnőjét a lakásszentelőre;
  2. fogalmazza meg, milyen érzésekkel indul az új élet felé, s tegye hozzá azt is, szülei hogyan élik meg önállósulását;
  3. említse meg, hogy bankhitel nélkül nem tudott volna lakást venni, továbbá írja le, hogy elégedett-e a hitelfeltételekkel (kamatok, futamidő, esetleg jelzálog);
  4. sorolja fel, milyen munkálatokra vagy beszerzésekre lesz még szükség ahhoz, hogy az új lakás igazán komfortos legyen;
  5. hangsúlyozza, hogy olyan otthont szeretne, aminek az ajtaja bármikor nyitva áll barátai és azok barátai előtt.

 

Vagy:

 

II.

Egy német diáklap, a Studentenforum sportrovatának szerkesztője közös gondolkodásra invitálja az olvasókat az olimpia jelentőségéről. A vitaindító cikk lényege az, hogy az olimpiai eszme valójában rég halott, ma már minden csak a pénzről és a show-ról szól, a versenyeken pedig csak az győzhet, aki mögött tőkeerős szponzor áll. Vegyen részt Ön is az eszmecserében! Hozzászólásában

  1. utaljon a lap vitaindítójának témájára, melyhez (mint a sport iránt érdeklődő magyar fiatal) Ön is kapcsolódni szeretne;
  2. foglalja össze, mit is jelent voltaképpen az "olimpiai eszme" (nemzetek találkozása, nemes versengés, esélyegyenlőség, a fiatalság békedemonstrációja, stb.);
  3. térjen ki arra is, milyen hozadéka van (vagy lehet) annak, hogy az olimpikonok általában közmegbecsülésnek örvendenek (pl. pozitív törekvéseket karolhatnak fel és népszerűsíthetnek, sok fiatalnak szolgálhatnak példaképül, erősíthetik a nemzeti összetartozás érzését, stb.);
  4. említsen néhány példát erre (vagy idézze fel, mely sportesemények vagy nagy pillanatok voltak a legemlékezetesebbek az Ön számára pl. az athéni olimpián);
  5. írja le, hogy - a fentiek ellenére - lát-e valami igazságot a vitaindító cikk állításaiban.

 

Megoldás

Tisztelt Vizsgázó!
Üdvözlünk új online ügyintézési rendszerünkben. A regisztrációt követően a jelentkezéstől az eredménylekérdezésen át a vizsgadíj online befizetésig minden lényeges dolgot el tudsz intézni egy helyen.
Online jelentkezés csak a következő vizsgaidőszakra lehetséges.
Jelentkezési lappal személyesen és postai úton hónapokkal előre is lehet jelentkezni.
Jó tanulást és eredményes nyelvvizsgát kívánunk!


pld.: 20000200013658AWAS
(A kódszámot az értesítő levélben kapta kézhez.)

Az ITK közreműködésével készült ingyenes online idegenforgalmi tananyag:

Welcome to Hungary

1085 Budapest, Rigó u. 16.
Tel.: 459-9614