EGYÉB TUDNIVALÓK
Eredmények iránti érdeklődés
Az államilag elismert nyelvvizsgán elért eredményekről az alábbiak szerint nyújtunk tájékoztatást:
- Szóbeli eredmények (laboreredmények is): legkésőbb a vizsga napját követő 30. naptól.
- Az írásbeli eredmények: legkésőbb a vizsga napját követő 30. naptól.
Figyelem! Telefonos és internetes adatszolgáltatásunk ugyanazt az adatbázist használja, ezért kérjük, ha az interneten még nem elérhető az eredménye, telefonon sem tudunk eredményt közölni.
Egyéb fontos tudnivalók
Ha a hallás utáni értés vizsgafeladat megoldásával vagy vizsga körülményeivel kapcsolatban bármilyen észrevételt kívánnak tenni, azt a vizsgafeladat végeztével azonnal jelezzék a vizsgahelyen az ügyintézőnek, aki erről jegyzőkönyvet köteles felvenni. Később tett felszólamlás nem vehető figyelembe, ha a vizsga lefolyásáról vezetett jegyzőkönyv nem tartalmazza az észrevételt.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a nyelvvizsga letételével, illetve az arról kiállított okirattal kapcsolatos bármely jogszabályellenes tevékenység vagy visszaélés büntetendő cselekmény, amely a Btk. 274. §. (1) bekezdésében szereplő közokirat-hamisítás bűntettének megállapítására alkalmas.
Vizsgadíjak visszafizetése
A befizetett vizsgadíj visszafizetésére kérelmet kell benyújtani az ITK igazgatójához. A vizsgán meg nem jelent vizsgázó - a kitűzött vizsgaidőpontot követő 10 munkanapon belül - a befizetett vizsgadíj legfeljebb 40 %-ának visszafizetését kérheti. Halasztott vizsga után díjat nem térítünk vissza.
| Visszafizetési kérelem: |
|
Honosítással kapcsolatos tudnivalók
2000. október 1-jétől a honosítási kérelmeket az OKTATÁSI HIVATAL Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ (1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefon: 374-2133, 374-2132 Fax: 343-6283) kell benyújtani.
2002. januártól kezdve a NYAK csak az eljárási díjat szedi be a honosításra jelentkezőktől, a vizsga díját az adott vizsgaközpontnál kell befizetni. Az új jelentkezőknek a vizsga-értesítővel együtt küldünk egy ELTE ITK-s csekket, megjelölve rajta a befizetendő összeget. A befizetést igazoló eredeti csekkszelvényt a vizsgán kell leadni, ennek hiányában senki nem vizsgázhat!
Amennyiben sikertelen lesz a kiegészítő vizsgája, és azt meg akarja ismételni, a sikertelen vizsga értesítéséhez mellékelt jelentkezési lapot kell kitöltenie, a mellékelt csekken a vizsgadíjat befizetnie és a befizetést igazoló eredeti csekkszelvénnyel vissza kell küldenie (betartva a jelentkezési határidőt), minden esetben az ELTE ITK (1085 Bp. Rigó u. 16.) címére. Amennyiben vidéki vizsgaszervező helyünk valamelyikében vizsgázott, akkor is Budapestre kell küldeni a jelentkezési lapot, feltüntetve rajta, hogy hol szeretne vizsgázni. (Ideértendő a vizsgahalasztási kérelem is.)
Honosítási vizsgatípusok és elérhető pontszámok:
Szóbeli 'A' típus esetén
| Alapfok | Szituációs párbeszéd | 25 pont (min. 15 pont) |
| Középfok | Szituációs párbeszéd | 25 pont (min. 15 pont) |
| Felsőfok | Szituációs párbeszéd, Hallott magyar szöveg összefoglalása idegen nyelven |
40 pont (min. 24 pont) |
Írásbeli 'B' típus esetén
| Alapfok | Olvasáskészséget mérő feladat (30 perc) | 40 pont (min. 24 pont) |
| Középfok | Magyar szöveg fordítása idegen nyelvre, Fordítás idegen nyelvről magyarra (120 perc) |
50 pont (min. 30 pont) |
| Felsőfok | Magyar szöveg tömörítése idegen nyelven, Fordítás idegen nyelvről magyarra (150 perc) |
50 pont (min. 30 pont) |
Az írásbeli kiegészítő vizsgán nyomtatott szótár használata
engedélyezett.
A kiegészítő vizsga akkor sikeres, ha a vizsgázó az adott vizsgatípuson minimum
60%-ot teljesített.
'C' típusú honosítás esetén is csak a 'B' (írásbeli) feladatot kell megoldani,
amelynek eredményéről a vizsgázót az ELTE ITK értesíti.
A "Határozatot" a NYAK hozza meg és postázza a kérelmező részére.
Honosítási kiegészítő vizsga díja 2008. május 1-jétől:
| Írásbeli | Szóbeli | |
| Alapfok | 3.000 Ft | 3.000 Ft |
| Középfok | 5.200 Ft | 4.100 Ft |
| Felsőfok | 5.500 Ft | 4.500 Ft |
Minden további tudnivaló megegyezik az Államilag elismert nyelvvizsga tájékoztatóban leírtakkal.

