Willkommen in Ungarn
Idegenforgalmi szakmai segédanyag középiskolások számára
A program használatának feltételei:
Rövid használati útmutató:
A program alapinformációkat, szaknyelvi szószedetet, animációval kísért szöveges és hangzó dialógusokat, valamint ezekhez kapcsolódó interaktív lexikai gyakorlatokat tartalmaz.
Navigáció: A baloldali menüből lehet kiválasztani az egyes témaköröket és felül a hozzájuk tartozó funkciókat. Ha egy adott leckéből kiindulva lépünk át egy másikba, a következő leckén belül ugyanabban a funkcióban maradunk (tehát pl. alapinformációból mindig alapinformációba vagy dialógusból mindig dialógusba kerülünk).
Dialógusok: A hangzó anyagot és az animációt tartalmazó Flash-file letöltődése után alapértelmezésben csak a hangzó szöveget lehet meghallgatni és a hozzá kapcsolódó animációt látni. A hangban és az animációban szakaszonként is lehet előre vagy visszafelé haladni. A pirossal áthúzott ikonra kattintva megjeleníthető a párbeszéd szöveges változata is. Szükség esetén a hang is kikapcsolható.
Feladatok: Az interaktív feladatok használata egyszerű. A feleletválasztó tesztkérdéseknél kattintással jelöljük a helyes választ. A kiegészítendő szöveget tartalmazó feladatoknál a hiányzó rész fölé visszük a kurzort, és a megjelenő lehetőségek közül rákattintunk a helyes válaszra. Az igaz-hamis típusú feladatoknál a megfelelő négyzetbe kattintással jelezzük választásunkat. A drag and drop jellegű feladatok esetén a feladat alján található szóra vagy számra kattintunk, és azt - pontosabban a keresztre változott kurzort - a bal egérgomb felengedése nélkül a megfelelő üres mezőbe húzzuk. A drag and drop feladatok csoportosító változata hasonlóképpen működik: az adott szavakat vagy számokat a megfelelő nagyobb üres mezőbe húzzuk.
A részletes programleírás megtalálható az Über menüpont alatt.